http://www.bbchungarian.com

2005. július 04. - A publikálás ideje 10:33 GMT

'Vannak-e nemzedékek, akik elvesznek az írott kultúra számára?'

A BBC Magyar Adás vasárnapi interjújának vendége Békés Pál író volt.

BBC: Rengeteg mindennel foglalkozik az íráson kívül is, mennyire van mostanában ideje írni?

Békés Pál: Van. Mindig is ezzel foglalkoztam elsősorban, most is ezt teszem, bár pillanatnyilag örömteli pihenéssel foglalkozom. A Könyvhéten megjelent egy könyvem, A Bölcs Hiánypótló című meseregényem, amivel még az utolsó percekben is voltak teendők. Úgy látszik ez a mesék évadja, mert egy korábbi meseregényem, A Kétbalkezes Varázsló hirtelen több idegen nyelven is megjelent, Rómában és Varsóban az elmúlt napokban volt a bemutató.

A regény húsz éves, itthon többször is kiadták, de hogy most nemzetközi sikere lett, egészen nyilvánvalóan a Harry Potter hatásának tulajdonítható. Más kiváló műveket is ért ilyen furcsa szerencse, Michael Ende Varázslóiskoláját, mely szintén jóval korábban keletkezett, de ebben a hullámban fordították le különböző nyelvekre.

BBC: Hogy éli meg ezt a hirtelen jött keresletet, hisz sokan nőttek fel A Kétbalkezes Varázslón, nem furcsa, hogy sok év múlva egy másik könyv kellett hozzá, hogy kijusson az országból?

Békés Pál: Ha úgy közelíteném meg, hogy egy író ez számára sérelem, lehetne körötte fintorogni; én azonban nem ezt teszem. Sajnálom, hogy korábban nem, és boldog vagyok, hogy most igen. Orosz, olasz és lengyel gyerekek is olvashatják, mostantól a maga útját járja ezekben az országokban is, és hogy sikere lesz-e, a teremtménytől és a fordítóktól függ…

BBC: Kételkedve hallgatom azokat a véleményeket, hogy a Harry Potter ha másra nem, hát arra jó, hogy a gyerekeket leülteti, és könyvet ad a kezükbe. De mit olvasnak utána?

Békés Pál: Ma a világ olvasási kultúrája és az írott betűhöz való viszony kérdéses, és ingatag ponton áll. Önmagában azt is értéknek tartom, ha egy gyerek elolvassa a Harry Pottert; ez a könyv – még ha esetenként vitatható is a minősége, ha esztétikailag nem is egyértelmű – vastag terjedelmes regény, s aki ezt a több száz oldalt elolvassa, tud olvasni. A kérdés, hogy lesznek-e (vannak-e) nemzedékek, akik elvesznek az írott kultúra számára, vagy sem.

Ez a mű mindennek híveket toboroz, még akkor is, ha nagy részben rásegít a film, akkor is, ha mostanra trade mark lett belőle, ami minden létező formájában hódít. Lehet kritizálni, alkalmasint én is megteszem, de nem hiszem, hogy ne volnának fontos, önmagukon túlmutató erényei. Nem garantált, hogy ezek után automatikusan továbbolvasnak, de e nélkül kevesebbeknek van rá esélye. Azoknak, akik az egyre kevesebbet dolgozó generációból ismét rászoktak a betűre, végtelen mezők nyílnak meg Magyarországon és külföldön egyaránt.

BBC: Ránézésre könnyű feladat, de ha a Nagy Könyvről beszélünk, Ön szerint melyik három könyvnek kellene mindenképp szerepelnie az első tizenkettőben?

Békés Pál: Természetesen nem tudok válaszolni, mondok valamit, de nehogy komolyan vegyék, még tucatnyi más van mellette. A Pál utcai fiúknak mindenképp szerepelni kell, nagyra tartom, nemcsak ifjúsági és kötelező regényként. Nagy, városi, budapesti mítosz, ami nincs a megfelelő helyén. A világirodalomból a Mester és Margarita olyan legenda, ami él, hat, működik, többsíkú, és mindegyik réteg szíven üt.

Hiányérzetem van a magyar listával kapcsolatban, ezért megnevezem Szabó Magda Abigéljét, amely az egyetlen a tizenkettes listán, amit élő magyar író műveként tartunk számon, és akkor is ezt nevezem meg a korrektség kedvéért, ha a tizenkettőből számomra nem ez lenne az első.

James Joyce Ulysses-ét hiába említem, az a maroknyi ember, aki erre szavazott, lelki társam. Ott van egyébként a számomra valóban kedves listán, akkor is, ha nagyon kevesen olvasták, és örülök, hogy e kevesek között vagyok, fontos élményem volt.

Lawrence Stern két művével is ott van, Az érzékeny utazással és a Tristram Shandyvel, Szerb Antal az Utas és holdvilággal. A Don Quijote, noha négyszázadik születésnapját ünnepeljük, mégsem került fel, s a lista innentől végtelen.

BBC: A Nagy Könyv valóban szeretett, sokak által végigizgult és végigolvasott sorozattá vált. Volt bármiféle kételye azzal kapcsolatban, hogy nem sikerül megismételni a BBC sikert?

Békés Pál: Természetesen voltak kételyeim, ezek bizonyos elemei valósággá váltak, nem mindenki lelkes rajongója. Sikerült ezt a remek ötletet a magyar viszonyok között túlszárnyalni, itt más tér került előtérbe, minek magától értetődő okai vannak. A BBC első huszonegy könyve közül húszat angolul írtak, ami egyrészt egy hatalmas nyelv, kultúra befelé fordulását mutatja, ami ezzel együtt sokszínű; Ausztrália, Amerika, Nigéria, India mind angolul is író írókkal büszkélkedhetnek. Másrészt mégiscsak befelé fordulás, az, hogy csak a huszonegyedik helyen jött be a Háború és béke, ami az egyetlen a listán, ami egy más kultúra levegőjét hozza be.

Ehhez képest Magyarországon az első tizenkettőből öt magyar és hét külföldi, ideális arány, s azt mutatja, hogy a magyar olvasóközönség számára az orosz, a latin-amerikai, az angol művek fontosak, benne vannak a köztudatban. Kevesebben vagyunk, nyelvileg elszigetelt, kisebb kultúra a mienk, mégis hihetetlenül nyitott. Ez örömmel tölt el, büszke vagyok rá.

Mindazonáltal persze lehet vitatkozni a listán, teszik is megállás nélkül, de maga az összkép nyitott gondolkodású országot mutat, legalábbis azon emberek részéről, akik részt vettek a játékban. Ez nem reprezentatív minta, hanem a játékos kedvűek csoportja, köztük igen sok fiatallal. Mindez együttesen azt jelenti, öröm és siker van, míg a másik oldalon ott a nagy kérdőjel, hogy ezen könyvek igen jelentős része ifjúsági regény, kötelező olvasmány, s ez vajon milyen képet rajzol a magyar olvasókról.

Ebben a tekintetben nem különbözünk a világtrendtől. Egyre kevésbé olvasnak az emberek, ezen belül az iskoláskorúak „kevésbé keveset” olvasnak, a határ az iskola befejezése, mikor megszűnik a jótékony kényszer. Hogy sok fiatal szavazott, megfelel a világátlagnak, hogy sok felnőtt ember ifjúsági könyveket szavazott meg szintén, hisz ez volt az utolsó nagy élménye, így ezt nevezi meg kedvenc könyvként.

BBC: Azt mondta, a magyar olvasók nyitottabbak. Mennyire nyitott Nagy Britannia Magyarországra? Hátunk mögött a magyar kulturális évad, joggal lehetünk erre büszkék, s Ön ebből szépen kivette részét.

Békés Pál: Valóban multikulturális közeg, pontosabban London, ami az évad központja is volt. Tíz brit nagyvárosban is megjelent a rendezvénysorozat, s most is jó néhány utórendezvény zajlik Londonon kívül, kisebb, de fontos kulturális centrumokban. Van tehát érdeklődés. Elsősorban az irodalmi, színházi eseményekre koncentrálva dolgoztam művészeti kurátorként, s mikor az első tapogatódzó lépéseket megtettem, kiderült, a kíváncsiság nem azon magyar múlt felé irányul, amire Magyarország olyannyira büszke, amit mindenáron hangsúlyozni kíván.

Ez tudomásul vétetik, de különösebb érdeklődést nem támaszt. Az igen, hogy mi történt a rendszerváltáskor, és azóta. A kortárs Magyarország az, ami érdekes, és ennek örülni kell. Korábban is volt egyfajta tudás, de az az eastern block című generálszaftba folyt bele, a britek úgy beszéltek a világ ezen égtájáról, mint a kommunista érdekszféráról, gőzük nem volt a különböző országokról, különbségekről, gondolkodásmódról, ami engem fiatalként igen felháborított. Ez megváltozott, feloldódott.

Arról is szólnia kell egy ilyen évadnak, hogy Magyarország miben különbözik Lengyelországtól, Bulgáriától, mitől az, ami; ugyanakkor tudomásul kellett venni, hogy a Honfoglalástól a jelenig ívelő egészet nem tudjuk megmutatni. Azaz megmutathatjuk, de nem fogják megnézni.

BBC: Mennyire lenne szüksége a magyar kultúrának még sok hasonló rendezvényre?

Békés Pál: Tudomásom szerint már több ilyen volt, Olaszországban, Hollandiában, Franciaországban, nemrégiben Oroszországban. Biztos, hogy az angliai újszerű volt abban a tekintetben, hogy nem a magyar hagyományos kitárulkozási vágy volt a vezérfonal, hanem, az, hogy mire kíváncsiak belőlünk. Fordult az alapvető kulturális megközelítés. Kritikaként elhangzott, hogy nem teljesen olyan kép tárult eléjük, mint amit itt sokan helyénvalónak tartanak, hiszen ha a kívánalmaknak megfelelően hangsúlyoz az ember, más kép alakul ki, így végül egy korszerű, érdekes és nyitott ország képét sikerült közvetíteni.

Nehéz mérni az eredményt, nem is szeretem, mikor számszerűsítik, bár tudomásul veszem, nem nagyon van más mód. Nemrég olvastam, turisztikai szempontból rendkívül sikeres első negyedévet tudhatunk magunk mögött, szinte valamennyi országból nőtt az ide látogató turisták száma, és a Nagy Britanniából érkezőké megkétszereződött.

Teljesen nyilvánvaló az összefüggés. Ha egy mozgékony és érdeklődő közegben hirtelen lezajlik egy erős föllobbanás, sok ember úgy dönt, megnézi, mi van ott. A turizmus természetesen ipar, de mindig lehetőséget ad rá, hogy emberek, kultúrák ismerkedjenek egymással, hogy Magyarország bekerüljön ebbe a sokszínű szövedékbe.

Azt azért tudomásul kell venni, ha mi is egy színfolt vagyunk, az egyrészt örömteli, hiszen ezt akartuk, másrészt a vad keleti kuriózumból elveszett valami. Valamit valamiért.

BBC: Életét valahogy végigköveti Anglia, a Magyar Magic kapcsán nyilván fontos volt, hogy ismerte a közeget. Hogy indult neki a gyűjtőmunkának, hogy mit kell kivinni?

Békés Pál: Helyénvaló elmondani, hogy Bogyai Kati és a Magyar Kulturális Központ évek óta követte, föltehetőleg mi az, ami számukra a legizgalmasabb. Anglia valóban végigköveti az életem, először érdeklődő kamaszként kapott meg az ország és kultúrája. Ez a London pedig, amit most láttam, már nem egy angol város, hanem világfőváros.

Elképedve néztem a legutóbbi népszámlálási adatok elemzését, hogy hány fajta bontásban lehet értekezni Anglia és London lakosságáról. Pillanatnyilag száz különböző nemzetiségű állampolgár lakik a fővárosban, a vallások teljes skálája nagy létszámban megtalálható, s ezek kölcsönös együtthatásban hemzsegnek. Az igaz ősangol lakosság mára hatvan csupán százalék, ezért mikor Magyarország igyekszik megmutatni magát, nem egy brit, hanem egy világszínpadra próbál föllépni.

Korai ottjártamkor folyamatos szenvedés volt, hogy hozzájussak a létszükségletet jelentő kávéhoz. Nem volt. A presszókávé nem létezett. Most nem lehet mást látni, mint egymással rivalizáló presszócégeket. Angol étel, noha nehezen megfogható, hogy mi is az, alig kapható, az egész világot kínálják, a hagyományos angol étkezést leginkább a szállodák reggelijében lehet megtalálni.

Az a nagyszerű azonban, hogy a klasszikus angol létforma nyomelemei is ott vannak, csak ki kell menni a centrumból, ott lüktetnek ez alatt az elképesztő globálnyomulás alatt, aminek Európában London az emblémája.

Budapest sem olyan már, mint régen, most már küzdenem kell, hogy szeressem, bár itt töltöttem egész életemet. A változások Londonban, ha a fő irányokat nézem, jók. Nem a lelki lényegét szedte szét a változás, inkább hozzáadott. Budapestnél ez sajnos kérdésesebb.