|
Ellentmondó vélemények az új pápáról | ||||||||||||||||||||||
XVI. Benedeket, - korábbi nevén Joseph Ratzinger bíborost már megválasztása előtt beskatulyázták - ő volt úgymond a néhai pápa végrehajtója, nevezték vaskalaposnak, doktrínernek, konzervatívnak. Ez a "beskatulyázás" főképp a világi, szekuláris médiának köszönhető. De hogyan fogadták az új pápa megválasztását a katolikusok és a katolikus lapok szerkesztői? A BBC Newsnight című műsorában Christina Odone, a brit "Catholic Herald", és Patrick Burke atya, Ratzinger bíboros tanítványa, a szintén brit Faith című lap szerkesztője vitázott egymással. Christina Odone: Ez egy nagyon ellentmondásos kinevezés. Az egyháznak most egy jó pásztorra, juhászra van szüksége, ehhez képest egy német juhászt kapott, akinek már hallottuk az ugatását és éreztük a harapását. XVI. Benedek azt az embert személyesíti meg, aki elutasított mindenféle kétséget, mindenféle felmerült kérdéseket, minden vitát. Gyökerestül kiirtotta a felszabadítási teológiát, amely a jobboldali latin-amerikai rezsimektől balra állt, de amelyet szerettek az emberek és ami a szegényeket és az éhezőket segítette. Egy félelmetes ember került Szent Péter trónusára. Patrick Burke: Én egyszerűen nem ismerem fel őt ebben a leírásban, egyszerűen nem értem, miről beszél. Ő nem ilyen ember. Ő egy mélységesen gazdag lelkű, szentlelkű, gondolkodó és nagyon intelligens ember, és nem fojtotta el a vitát. Egyszerűen nem értem, miről beszél Christina. Christina Odone: Burke atya, vannak olyan kérdések, amelyeket évek óta próbálnak napirendre tűzni az egyházban, például a homoszexuálisok házasságáról, vagy arról, hogy hogyan álljunk hozzá a váláshoz, hogy legyenek-e nők a papok között. És Ratzinger bíboros - ahogy akkor hívták - ismét és ismét csak azt mondta, hogy NEM! Nincs vita, a hagyományos tanítás azt mondja, hogy még csak meg sem lehet ezeket kérdőjelezni. Patrick Burke: Igen, de tudja, Ön téved, amikor azt hiszi, hogy azzal, hogy új pápa van, valamiért megváltozik a Szentszék politikai irányvonala... és hadd fejezzem be... szóval olyan módon, mint amikor egy politikai párt vezetőváltása politikaváltást is hoz. Itt Krisztus tanításáról, az Egyház tanításáról van szó, ezek soha nem fognak megváltozni. Az, hogy ez a tanítás nem egyezik meg a nyugati liberális értékrenddel, az egyszerűen egy tény, amit el kell fogadni. Christina Odone: Burke atya, de itt nem egy 21. századi divatról van szó, itt megértésről, együttérzésről van szó. És ami nagyon fontos a katolikus egyház mostani történetében az, hogy válságot élünk át, hogy milliók elégedetlenek, mert úgy érzik, hogy az egyházon kívül kerültek azzal, hogy elváltak, vagy úgy érzik, hogy az egyházon kívül kerültek, mert melegek. Nincs a Szentírásban semmi olyan, ami azt mondja, hogy nem lehetsz többé katolikus, mert elváltál, vagy mert homoszexuális vagy. Patrick Burke: Ahogy ön is jól tudja, a Szentírás azt tanítja nekünk, hogy az igazi megértés és együttérzés, az az igazságból fakadó együttérzés. És Jézus Krisztus tanítása nem függ attól, hogy hogyan ítéli azt meg a közvélemény. Jézus Krisztus tanítása stabil és mindig Jézus Krisztus tanítása marad, tudja, Christina soha nem lesz olyan pápánk, aki hirtelen azt mondja majd, hogy hajlandó az összes ilyen dolgot megváltoztatni. Ez nem fog megtörténni, mert nem történhet meg. Christina Odone: Én nem erről beszélek, hanem a párbeszédről. És igenis lehet párbeszédet folytatni, mert nincs olyan elv, amit ne lehetne újratárgyalni. Sok pap mondta nekem, Christina, senki sem gyónta meg nekem, hogy születésszabályozási módszereket alkalmaz. Miért? Mert ezt már senki sem tartja bűnnek. Burke atya mondhatja, hogy ez egy borzalmasan torz értelmezése a doktrínának, de ezt teszik az emberek! És azt sem tagadhatjuk le, hogy van sok homoszexuális pap, van sok homoszexuális katolikus, hogy van sok elvált katolikus, aki mintahívő, és őket nem zárhatjuk ki a küldetésünkből. |
| ||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||