BBC Online Network |Levélcímeink
   
Untitled Document
 
 
Africa
Americas
Asia-Pacific
Europe
Middle East
South Asia
BBC World Service
Learning English
BBC News
BBC Sport
Magyar Tükör


Untitled Document

2003.5.29 14:45 (CET)
Az Európai Konvent és Magyarország

Kovács László
Kovács László: "[az Európai Ügyészség] teljesen új kérdés, tanulmányozni fogjuk. Így első hallásra nem tűnik túl szimpatikusnak"

Éles vita folyik Európa több országában, miután a héten közzétették az Európai Alkotmány tervezetének második részét. Bírálói szerint az Alkotmány jelenlegi formájában egyértelmű lépés az európai "szuperállam" létrehozása felé. Mások ugyanakkor a nemzeti kormányok befolyásának megerősödésétől tartanak. A javaslat szerint az Uniónak többek között elnöke, külügyminisztere, akár ügyészsége, közös külpolitikája is lenne, amelyet mindenkinek lojálisan támogatnia kellene.

Szuverenitás

A BBC azt kérdezte Kovács László külügyminisztertől, hogy nem tart-e Magyarország szuverenitásának jelentős csorbulásától?

Kovács László: "Nem, mert egy dolog, hogy a Konventben milyen elképzelések formálódnak, és más dolog, hogy mit hagy majd jóvá a kormányközi konferencia, ami a tervek szerint ez év szeptemberének végén vagy októberének elején kezdődik, és amelyen az új tagállamok már teljes joggal vesznek részt. Ez azt jelenti, hogy az ő egyetértésük, vagy mondjam úgy, a mi egyetértésünk nélkül ezek az elképzelések nem fognak megvalósulni. Mi azon leszünk, hogy érvényesüljön azért a tagállamok szuverenitásának egy szükséges foka."

"Rögtön hozzáteszem, hogy természetesen, amikor Magyarország arról döntött, hogy csatlakozik az Unióhoz, akkor tudomásul vette, hogy a szuverenitás egy részét át kell adni az Uniónak. Például az Európai Parlament dönt majd jónéhány olyan kérdésben, amely korábban a nemzeti törvényhozás körébe tartozott. Vannak nemzetek feletti vonásai az Uniónak, de ezeket nem lehet oly mértékben túlhangsúlyozni, ami már a tagállamokat lehetetlen helyzetbe hozza."

Elnök vagy elnökség?

BBC - Ezek szerint Magyarország nem talál minden pontot elfogadhatónak az alkotmánytervezetből? Például a féléves rotálódó elnökség megszüntetését támogatja-e Budapest?

Kovács László: - "Nem támogatja. Mi egy olyan megoldást támogatunk, ami egyetlen tagállamot sem zár ki az elnöklés rendjéből. Márpedig ha egy két és félévre választott elnöke lenne az Uniónak - akit ráadásul egy újabb ciklusra meg lehet hosszabbítani, tehát öt évig töltheti be valaki az elnöki posztot - én azt gondolom, nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy ez valószínűleg mindig valamelyik nagy állam képviselője lenne, és nem Luxemburg vagy Magyarország adná az elnök személyét."

"Ezért mi azt mondjuk, és azt támogatjuk, - és ebben nagyon is sokan vagyunk, mert az úgynevezett hasonlóan gondolkodó, like-minded országok képviselik ezt az álláspontot - hogy meg kell őrizni a jelenlegi rotációt. Nem szükségképpen a jelenlegi formájában, tehát lehet ezt korszerűsíteni. Van olyan elképzelés, hogy például hogy ne egy ország, hanem három, egy nagy, egy közepes és egy kis ország töltse be mindig az elnöki tisztséget, tehát három ország együtt. Az se m biztos, hogy félévenként kell cserélni, lehet, hogy évenként. De ez a megoldás kiszámíthatóvá teszi, hogy egy-egy országra mikor kerül sor. Tehát nem a véletlen, vagy néhány nagy állam akarata dönti el, hogy ki lesz egy adott időpontban az Unió soros elnöke."

Az Európai Ügyészség

BBC: - Mi a helyzet a szuverenitást egyes vélemények szerint erősen korlátozó javaslatokkal, mint például az Európai Ügyészség, amely nyomozati jogkörrel, vádemelési jogkörrel, az igazságszolgáltatás elé állítás jogkörével ruházná fel az Európai Ügyészséget a tagállamok területén? Magyarország ezt támogatja-e?

Kovács László: - "Magyarország ebben még ki sem alakította az álláspontját. Ez egy teljesen új elképzelés."

BBC: - Váratlanul érte ez Magyarországot!?

Kovács László: - "Ez eléggé váratlanul ért bennünket. Ma a kormány foglalkozott a Konvent munkájával és az eddigi munka tapasztalataival, és a kormány hagyta jóvá az integrációs kabinet tegnapi ajánlásait a kérdésekről, hogy mi legyen a magyar álláspont. Ez például nem is szerepelt a tegnapi integrációs kabinet-, illetve a mai kormányülésen. Ez teljesen új kérdés, tanulmányozni fogjuk. Így első hallásra nem tűnik túl szimpatikusnak."

BBC: - Budapest egyezte t-e ezekben a kérdésekben ezekkel az úgynevezett hasonló gondolkodású országokkal, és ha igen, mikorra várható közös álláspont?

Kovács László: - "Természetesen egyeztetünk. A csoport az nem a mi vezetésünkkel működik, mond anom sem kell, mert ez a csoport már akkor is működött, amikor Magyarország még meglehetősen távol volt az Uniós csatlakozástól. De Athénban, mégpedig azon a napon, amikor a csatlakozási okmányok aláírására is sor került, volt egy találkozója a hasonlóan gondolkodó országoknak, és arra már meghívták az újakat is, Lengyelország kivételével, hiszen Lengyelország nagy ország. Ebből következik az is, hogy ezek az úgynevezett hasonlóan gondolkodó országok ezek valamennyien a kicsi vagy a közepes országok kategóriájába tartoznak."

BBC: - Mikor várható erről egyezség?

Kovács László: - "Nem tudom ezt megmondani, mert nem mi készítjük el ennek a csoportnak a találkozási rendjét, de ahogy megkapjuk a meghívást a következő ülésre, akkor részt fogunk venni. Legkésőbb a szaloniki csúcstalálkozó előestéjén. Általában ez az, amikor a csoport - ahogy én ismerem - mindig találkozni szokott. Az athéni találkozó is az athéni csúcsot megelőző reggelen volt. Valószínűleg így lesz ez Szalonikiban is, hogy előző este vagy aznap reggel tartunk egy találkozót. De lehetséges, hogy már előbb is."

Iraki részvétel

BBC: - Négypárti megállapodás született arról, hogy magyar katonákat küldenek Irakba. Mit lehet erről tudni?

Kovács László: - "Mivel az ellenzék eddig ahhoz kötötte a hozzájárulását, hogy lesz-e ENSZ felhatalmazás, most mi szembesítettük az ellenzéket azzal, hogy most már van egy olyan ENSZ Biztonsági Tanácsi határozat, amely felhatalmazza, sőt üdvözli az országok részvételét a békefenntartásban, a stabilizációban. Az ellenzéknek most már igazán nem volt más választása, mint hogy jelezze, hogy egyetért az elképzeléssel, a kormány javaslatával. Jövő hétfőn ez a szavazáson megerősítést fog kapni."

Az interjút Izsák Dániel készítette

     
© BBC World Service
Bush House, Strand, London WC2B 4PH, UK.
BBC